INGYENES ANYAGOK

Érzelmi intelligencia (EQ) teszt

2014-ben volt egy kutatásunk, ahol azt kérdeztük meg fiatal vezetőktől többek között, hogy szerintük miben lenne érdemes fejlődniük, hogy jobb, tudatosabb vezetők legyenek. Nagyon meglepődtünk amikor a válaszok között az érzelmi intelligencia szinte az utolsó helyre került. Tanácsadóként sokszor vélekedünk arról, hogy a vezetői lét egyik fontos iránya az érzelmi intelligencia fejlesztése.

Tapasztalataink szerint általános tévedés, amit az EQval kapcsolatban sokan elkövetnek, hogy túl szűken értelmezik az érzelmi intelligencia fogalmát.
Egy ilyen esetről olvashatsz Németh Bite Barbara írásában is. http://www.coachingteam.hu/blog/work-life-tukrom-tukrom/

Adele B. Lynn (2004) szerint az EQ a képesség, hogy kezelni tudjuk önmagunk érzelmeit és a másokkal való kapcsolatunkat annak érdekében, hogy szándékaink szerint élhessünk és céljainkat elérhessük.  Előfeltétel, hogy tudatában vagyunk saját érzéseinknek, és képesek vagyunk azokat irányításunk alatt tartani, önszabályozni, vagy önuralmat gyakorolni. Továbbá, tudatában vagyunk annak, hogy milyen hatást gyakorlunk másokra, amely lehetővé teszi, hogy eredményesen kézben tartsuk, irányítsuk a kapcsolatainkat.

Ez a teszt első lépésként segít megismerkedni érzelmi attitűdöddel, illetve irányt mutat abban, hogy jelenleg hol állsz a témával kapcsolatban.

Töltsd ki az alábbi űrlapot és emailben elküldjük a teszt linkjét.

(Adele B. Lynn & Janele R. Lynn, Érzelmi intelligencia, Z-press, 2018)








A feliratkozással elismered, hogy az Adatkezelési Tájékoztatót megértetted és hozzájárulsz, hogy a Coaching Team Kft. az általad megadott e-mail címedre – hozzájárulásod visszavonásáig – hírlevelet küldjön, az adataidat kezelje és kapcsolatba lépjen veled marketing célú megkeresésekkel.

    X