FVA – Vezető vagyok: A vezetői stílusom

FVA – Vezető vagyok: A vezetői stílusom

FVA – Vezető vagyok: A vezetői stílusom 595 335 admin

Mostanában olyan sokat hallani arról, hogy mennyire ideális, ha egy vezető rendelkezik a coaching szemlélettel. Ez valóban így is van. Sokat segíthet bizonyos kérdésekben, nehéz helyzetek megoldásában, ha egy vezető be tudja vetni ezt a technikát is. Azonban úgy látom, hogy sokszor könnyű átesni a ló másik oldalára, gyakran minden helyzetben minden munkatárssal próbál így kommunikál az, aki frissen megtanulta ezt.

Bár coachként különösen hiszek ebben a szemléletben, naponta tapasztalom, hogy miként tud előrevinni, támogatni egy-egy elakadásba embereket, ugyanakkor azt is vallom, hogy nem varázsszer és mindent megoldó módszer a coaching. Egy jó vezetőnek érdemes beazonosítani különböző helyzeteket, sőt különböző típusú kollégákat, és hozzájuk megválasztani a vezetői repertoárjából a megfelelő stílust, módszert. Hiszen egy pályája kezdetén lévő ifjú titánból hiába is szeretnénk előhívni a jó megoldást, nála valószínűleg az irányítás iránti igény sokkal magasabb lesz, mint a szakértő kollégánknál, akit pedig éppen úgy tudunk folyamatosan motiváltan tartani, ha újabb és újabb kihívásokat, önálló projekteket adunk neki. Sokszor távolról nézve szinte triviálisnak tűnik, hogy mit is kellene tenni, de amikor ott van egy fiatal vezető a friss csapatával, akkor bizony nehéz helikopteri magasságból ránéznie a szituációra és beazonosítani az egyes szerepeket.

Ehhez ad nagy segítséget, Ken Blanchard által kidolgozott helyzetfüggő vezetési elmélet. A támogató és az irányító magatartás mentén különböztet meg négy fő stílust és ehhez még hozzánézi a beosztottak fejletségi szintjét is. Ezen tényezők mentén tud sorvezetőt adni egy-egy vezető számára, hogy ilyen helyzetekben milyen magatartást választva tud várhatóan a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Például melyik kollégának miként és milyen jellegű feladatokat érdemes delegálni, milyen mértékű kontrollt tartson felette a vezető, stb.

névtelenKen Blanchard és Paul Hersey elmélete 

Ez a módszer sokat tud segíteni akár kezdő vezetőknek is, hiszen a tudásanyaga könnyen érthető és akár már a következő nap bevethető, kipróbálható a gyakorlatban. A tapasztalatunk az, hogy azoknak is tud újat mondani, akik már évek óta vezetnek csapatot, hiszen egy jól használható, sallangmentes módszert kaphatnak ők is.

Számos HR vezetőtől hallottam már visszajelzésként, hogy az ebben a témában tartott tréning igazán sokat adott a vezetői működésükhöz, sőt olyat is, aki szíve szerint minden vezetőnek felírná receptre.

Lerf Andi

Leave a Reply

*

    X

    Ez a weboldal sütiket használ. Az Úniós törvények értelmében, kérem engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás